Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság

Magyary Zoltán és Kiss István 1939-ben publikálta a vizsgálati anyagot, ami most 2010-ben reprint formában ismét megjelent. A szerzők és az általuk vezetett munkacsoport által végzett úttörő jelentőségű vizsgálat a korabeli amerikai fact-finding módszert idehaza alkalmazva feltárta a járás közigazgatásra ható alapvető tényezőket (a területi és a népességi adottságokat), valamint az ezekre épülő helyi közigazgatás főbb jellemzőit.

A tatai járás községeinek önkormányzataira és a járási államigazgatásra ható „objektív” tényezők megismerése, valamint az egybekapcsolódó kétféle közigazgatás szervezetének, működésének, költségeinek elfogulatlan bemutatása a maga korában a tatai járáson túlmenően jól segítette – vagy segíthette volna – hasonló közigazgatási egységek munkáját.
Napjainkban viszont ennek a ténymegállapító tanulmánynak egyfelől történeti tanulságai vannak, másfelől megállapításai aktuális közigazgatási jellemzőkre mutatnak rá.

1. A közigazgatásról a sokféle szubjektív értékelés jelenik meg és alakítja a közvéleményt.
   Az emberek rendszerint egy-egy közigazgatási ügyük intézése során szerzett tapasztalatokból, mások szubjektív elbeszéléseiből indulnak ki, a közigazgatási szervek dolgozói pedig hajlamosak arra, hogy saját munkájukat egyoldalúan értékeljék. A ténymegállapító vizsgálatok viszont elősegítik, hogy a közigazgatásról és arra ható tényezőkről elfogulatlan képet alkothassunk.

A tatai járás ténymegállapító vizsgálata is rámutatott arra, hogy a modern államban már nem lehet csupán abból a szempontból kiindulni, hogy a közigazgatás elsősorban jogi funkció, és csak arra kell ügyelnie, hogy jogszabályt ne sértsen.

A jogi szempont mellett egyre fontosabbá vált a közigazgatás nem jogi (gazdasági, társadalmi) szervező jellegű munkája, és teljesítménye.
Természetesen a közigazgatás szervező tevékenységének kereteit szintén a jog határozza meg, de ennél a funkciónál és működésnél a jogi kereteken belül többféle szervezési megoldás lehetséges. Az amerikai eredetű scientific management (tudományos üzemszervezés) felfogásait átvéve a szerzők szerint is a többféle lehetséges szervezési megoldás között az adott esetben mindig van egy „legjobb” megoldás (the one best way).

A közigazgatásban is meg lehet állapítani, hogy az adott szervezet és annak teljesítményei hány százalékban különböznek a legjobbtól (23. o.).

2. A szervező típusú közigazgatás értékelésénél figyelembe kell venni a közigazgatási teendőket meghatározó népességi és területi alapokat. Magyary Zoltán elvi irányítása alapján Kiss István és munkatársai felmérték a tatai járás községei népességének jellemzőit, a népesség gazdasági helyzetét. A korabeli állapotokat történeti kifejlődési folyamatukban vizsgálták.

Az avar, nyugati szláv (tót) és bajor népelemek olvadtak egybe, de a honfoglaló magyarság számbelileg nagyobb volt az itt lévő néptöredékeknél. A járás és megyéjének népességei arculatát később befolyásolták a török uralom utáni betelepítések (a német és szláv katolikusok főként a járás nagyrészt birtokló Eszterházy grófi család hívta be). Az újtelepesek gazdasági és társadalmi viszonylag gyorsan beilleszkedtek, egy részük elmagyarosodott, más részük (főként a németek) erőteljesebben megőrizték nemzeti azonosságtudatukat. Számbeli és anyagilag hamar megerősödött a betelepülő zsidóság is (58-59. o., 143-147. o.). A népesség foglakoztatási szerkezetében a földművesek mellett jelentős volt az ipari és kereskedő réteg. Hasonló gazdasági feltételek közötti községénél feltűnő, hogy a német közösségek jóléte magasabb (367. o.). Egyes községek gazdasági fejlődésében fontos szerepet játszik a zsidóság, a népszámlálás vallási és települési adatai arra is utalnak, hogy a magyarországi népesség ezen szerves része igen mozgékony volt. E népréteg száma a járás hanyatló vagy a fejlődésében megtorpanó községeiben csökkent, mivel gyakran átköltöztek azokba a településekbe, ahol nagyobb gazdasági lehetőségek kínálkoztak (62.o.). A járás népességén belül az u. n. kisegzinciák többféle gazdasági „önvédelmi szervezet ”: fogyasztási, hitel, termelő és értékesítő szövetkezetet alakítottak. A járási népességeken belül külön csoportot alkottak a bányaközösségek magyar lakosai, a bányászok életformáját és viszonyait a járást felmerülő csoport egyik tagja: Hilscher Rezső részletesen elemezte (98-107.5). A községi népesség tagozódása differenciált szervezési feladatokat adott a helyi közigazgatásának az oktatási „az egészségügyi és szociális ellátások megszerzése során.

A járásbeli közigazgatást befolyásolták a közigazgatás-földrajzi területi jellemzők. A járás 17 nagyközsége jórészt belső fejlődés útján, illetve kisebb részt községösszevonás útján (például Tata - Tóváros) jött létre. A községegyeztetés azonban igen nehéz feladat volt, erre utal Tatabánya és a szomszédos községek egyesítésének elmaradása, illetve elhúzódása. A járás 9 kisközsége nem egyesült, hanem a bonyolultabb községi ügyekre szövetkezett, például közjegyzőségek, orvosi, állatorvosi köröket hozott létre. A járás földrajzi területe tájbélileg nem egységes, hegyi – völgyi - dombi tájakat foglal magába. A hegyi táj azonban nem olyan magas, hogy járáshatárt, vagy megyehatárt képezzen. A járási terület ezért inkább közigazgatás-politikailag és történeti szempontok szerint alakult ki. Hasonló a helyzet a trianoni ország terület csökkentése után létrehozott (közigazgatásilag ideiglenesen egyesített) Komárom-Esztergom megyével, ahol a tatai járás még az Esztergomi „töredék megye”, ami csak járás nagyságú) kevés kapcsolattal rendelkezett a tatai járás, a tatai járás inkább nyugati és dél-nyugati irányba gravitált. A ténymegállapító tanulmány fontos megállapítása, hogy a községek nagysága, lélekszáma kihatott az igazgatási típus költségek alakulására. A költségvetésen belül az igazgatási költségek arányszáma a legnagyobb (56,6%), az 5000 lelken aluli községek csoportjában, még ennél is kisebb (21,8%-31,8%) az 5-10 ezres lélekszámú és a 10 ezren felüli lélekszámú községekben. Egyrészt azért, mert a nagyobb községeknek nagyobbak a közszolgáltatási igényei, másrészt azért mert ezen igényeket kevesebb alkalmazottal tudják ellátni (341-342 o.).

3. Meglepően kritikus kórképet rajzolt fel az önkormányzati szervezetrendszerrel foglalkozó felmérés és értékelés. Kiss István szerint”a községek úgynevezett és annyira védelmezett önkormányzata a közigazgatás gyakorlati működésében úgyszólván csak pirosan van meg…” (150.o). A községekre az a jellemző, „hogy a község igazi vezetője és az irányító akarat képviselője nem a képviselő testület és még kevésbé a bíró, hanem a jegyző” (162.o). De a jegyző is tehetetlenné válik olyan községekben, ahol tartalmi túlsúlyban volta az Eszterházy hitbizomány, vagy a Magyar Állami Kőszénbánya Rt. A két nagy gazdasági szervezet jelentős befolyást gyakorolt a képviselő testület döntéseire, arra, hogy kit válasszanak meg az elöljáróságba vagy jegyzőnek. Előfordult, hogy egy jegyző közeli családtagját a túlsúlyban lévő nagyvállalat alkalmazta, egy főszolgabíró családtagjai a hitbizomány szolgálatában álltak és annak lekötelezettjei voltak. A választott önkormányzatok mellett viszonylag erős volt a civil társadalmi szerveződés. A járás területén 158 különböző egyesület működött. Ezek között megemlíthetők a foglalkozások egyesületei, a gazdakörök, az önkéntes tűzoltó egyletek, az ifjúsági-női egyesületek (amelyek valamely valláshoz is kötődtek), a levente egyesületek, a polgári lövész egyesületek, a nemzetiségi kulturális egyesületek, a községi sportegyesületek, az ifjúsági vöröskeresztes csoportok. Ezek az önkéntes civil csoportok bekapcsolódtak valamilyen közszolgáltatás helyi megszervezésébe, viszonylag demokratikusan összefogták, és kifelé képviselték tagjaik érdekeit. Magyary Zoltán ebből és a korszak hazai politikai szellemiségéből kiindulva, erősen vitatható végkövetkeztetéseket tesz a területi önkományzatokra és a korporatív típusú szervekre, a területi önkormányzat: „nem elég eleven és az embereknek csak szűk körét vonja be közvetlenül. Ezért az újabb fejlődésben ezt a szerepet egyre nagyobb mértékben veszik át a területi önkormányzatok, a hivatásrendészeti szervek…” (371o.).
4. A községi közigazgatás feladatainak típusaira és azok pénzügyi súlyára jól mutat rá a községi költségvetések kiadási oldalainak elemzése (316-335o.). A községek többségében a kiadások 50 %-át meghaladó részt képviselnek a személyi kiadások, néhány községben pedig a viszonylagos többség a dologi kiadásokra esik. A kiadási tételek között megjelennek a szövetkezett községek közös szolgáltatásaihoz való települési hozzájárulások.
   A községi önkormányzatok bevételeinek jelentős része a községi illetékekből, díjakból, adókból valamint az átengedett állami adókból származott. Az államsegélyekből eredő bevételek a 26 község közül csak 3 községben haladta meg az 50 %-ot és 11 községben az államsegély csak10 %-ot képviselt, vagy egyáltalán nem volt államsegély.
5. Mai szempontból is tanulságos a korabeli úttörő tényfeltáró vizsgálat módszertana. A községre és annak működésére széles körű állapotfelmérést végeztek. Ezt – ahol csak lehetett – összehasonlították a korábbi állapotokkal, illetve a járás más községeivel. Jó lett volna ha ezen módszer elterjedését a háborús idők és az azt követő korszakok nem akadályozták volna meg, mivel a felmérési anyagok a községi vezetésnek és más község vezetőinek jó összehasonlító alapot adtak volna és egyben fejlődési – visszafejlődési folyamatokat jeleztek volna. Az állapot felmérések a járásban bemutatták, illetve máshol bemutatták volna a községeknek az impérium gyakorlásából eredő helyi hatóság feladatait és ezeket meghaladó technikai, gazdasági, egészségügyi-szociális, rendészeti feladat, különösen pedig a feladat megoldási módozatokat. Ezek összevetéséből könnyebb meghatározni az átvehető és követhető jó megoldásokat, azok előnyeit és hátrányait, röviden a célszerűséget (az eredményességet és a gazdaságosságot) szolgáló megoldásokat.

Magyary Zoltán a tatai felmérést ténymegállapító módszerre való közigazgatási teljesítménymérésnek tekintette. Kiss István viszont arra is felhívta a figyelmet, hogy eltérően a magángazdasági szervezetektől a közigazgatási szervezet eredményei (itt nem csak materiális, hanem spirituális eredményeik is vannak, pontatlanok a mérőszámok). 1939-ben még csak kísérleteket tettek a kezdetleges mérésekre, például a falusi egészségügyi körzetek jelzőszámai esetében (345. o.). Napjainkra azonban ez a vizsgálati tevékenység kiszélesedett nem csak a gazdasági, hanem a társadalmi fejlődés mérése területén. Legutóbb az OECD 2009. októberi Világfórumán összesítették a tapasztalatok és a megoldandó módszertani problémákat.